Kinizsis diákok ismerkedése Erdéllyel

Kinizsis diákok ismerkedése Erdéllyel

2018 Abony

2018. június 11. - Kinizsi Gimnázium

       Június elsején indultunk el több mint negyvenen Abonyba határon túli magyarokként a nemzeti összetartozás napjának megünneplése céljából

       Szállásunk Cegléden volt ami pár kilométerre helyezkedik el Abonytól. Pénteken elfoglaltuk a szállásunkat, vacsoráztunk,majd egy közös séta után el is aludtunk. Másnap reggel Abony volt az első célunk ahol ismerkedhettünk az abonyi diákokkal. Nem sokkal ezután elindultunk Budapestre ami az ott létünk egyik fénypontja volt. Budapesten legelőszőr a Halászbástyát néztük meg ahonnan gyönyörűen belehetett látni az egész várost. A városnézést csak a nap végi hajókázás tudta űberelni ami egy fantasztikus panorámával gazdagított bennünket. Ez idő alatt folyamatos barátságokra, emlékekre tettünk szert amiket sosem fogunk elfelejteni. 

      Vasárnap egy közös Istentiszteleten vettünk részt, majd a környékbeli települések közül látogattunk meg párat.

     A hétfő számunkra egy nagyon különleges nap volt hiszen saját viseletünkben mutathattuk be a néptáncunkat egy olyan jeles napon, mint június negyedike. Az előadásunk után  mindenkivel közösen buliztunk egyet, lezárva az ott töltött időszakot.

       Összességében fantasztikus napokat tudhatunk magunk mögött. Élményekkel és barátokat szerezve tértünk haza, reményekkel telve, hogy minél hamarabb visszatérhetünk

                                                                               Csüdör Eszter IX.A

A bejegyzés trackback címe:

https://kinizsierdely.blog.hu/api/trackback/id/tr3814041600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása