Kinizsis diákok ismerkedése Erdéllyel

Kinizsis diákok ismerkedése Erdéllyel

Élménybeszámoló 3. nap

2018. április 13. - Kinizsi Gimnázium

1.      nap 2018. március 15.

7:45-kor volt a reggeli és 8.30-kor indultunk ünnepelni. Első utunk egyenesen a templomba vezetett (Kézdivásárhelyen). Meghallgattuk a Református Kollégium ünnepi istentiszteletét. A templom után a következő helyszín a városi kaszárnya előtti Gábor Áron emlékmű, ahol folytatódott az ünnepségsorozat. Ezután mi is felvonultunk testvériskolánk vezetésével. Utánunk egy lovas felvonulás következett, amelyen a környék településeinek küldöttei vettek részt feldíszített szekereken. lovakkal. Később Bereckre mentünk, Gábor Áron szülőhelyére. 16.00-kor előadtuk a műsorunkat és az ottani iskola és a mezőtúri iskola is a sajátját. Visszafele megálltunk fotózkodni Gábor Áron szülőházánál. Azután Kézdivásárhelyen álltunk meg és kaptunk 1,5 óra szabad foglalkozást, mert a tanároknak gálára kellett menniük. Mi addig a székelyekkel voltunk. Ezután visszamentünk a szállásunkra Csernátonba.

A bejegyzés trackback címe:

https://kinizsierdely.blog.hu/api/trackback/id/tr5113832218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása